Drimál István-Az AUM mantra jelentéséről

A jóga órákat az AUM mantra1 zengetésével kezdjük. Ezért hasznosnak találtam, hogy kifejtsem a mantra általam fontosnak látott egyik szempontját. Hangsúlyozom, hogy ez csak az egyik szempontja a mantrának, vagyis nem annak teljességéről, habár lényegi mozzanatáról kívánok a következőkben értekezni. Az AUM mantra ezen metafizikai szempontjának megértéséhez előbb föl kell vázolni a jóga, illetve a Védánta metafizikájának egy szeletét.

A jóga célja, hogy az embert, ahogy hétköznapi megjelenésében tapasztaljuk, visszavezesse forrásához.2 Ezt a forrást átmának (önvaló, Én) nevezi a Védánta3 metafizikája.4 Az átmá azonos a személytelen, abszolút és minden létező fölött lévő léttel, Brahma-val.5 Az átmá (Én) ebben a transzcendens állapotában önmagával azonos, ezért átman (önmagam, semleges nemű visszaható névmás). A Én abszolút6 állapotában még semmilyen létezési állapot nem különült el belőle, vagyis nincs benne más, hanem csak önmaga van jelen önmagában. Ezért nevezhetjük az átmát abszolút Énnek, avagy abszolút létnek. Vallási nyelvezeten ezt úgy lehet kifejezni, hogy Brahmá (hímnemű alak, a személyként elképzelt legfőbb Isten) ebben az állapotában még nem kezdte el a teremtést, tehát még nem jelent meg az Istentől különböző (teremtett) világ. Az abszolút Én/lét (átmá) minden létezés fölött áll, ezért metafizikai lényegiségnek nevezhetjük.7 Az abszolút Én mindig önmaga és minden feltétel nélkül önmaga, vagyis nem függ semmitől sem létezése, sem önazonossága tekintetében. Ezért tulajdonképp csak az abszolút lét valóságos, minden más ebből levezetett teremtmény, illetve az abszolút Én álma/gondolata.

Ahogy az átmá (abszolút Én) azonos Brahma-val (abszolút lét), úgy a megnyilvánult, egyedi ember lényegében is átmá, azaz a Brahma lakik. Az egyes emberben az átmá a szívben lakozik. A szívet nem csak konkrét, fizikai, hanem lelki és metafizikai értelemben is kell értenünk, mint az ember középpontját. Minden egyes ember metafizikai középpontja az átmá, az abszolút Én, lelki középpontja az élő lélek (dzsívátmá). Az abszolút Én tehát megjelenik lelki és testi szinten is, vagyis az emberi lény teljes megnyilvánulásának a kiindulópontja. A jóga az embernek ezt a középpontját Purusának nevezi, mert az átmá úgy lakik és uralkodik az emberben, ahogy a király a várban.8

atma

1Man: gondolkodás, tra: eszköz, védelem. Mantra: a tudatosság eszköze, a gondolkodást megvédő és a megszabaduláshoz vezető eszköz. A Védákban mantrákat nem az ember által kitalált, hanem örökkévaló szótagokként határozzák meg, amelyek az isteni erők megidézésére szolgálnak (Jones, Ryan (2007), mantra szócikk).
2Hogy a “jóga” mindkét jelentését belekomponáljam gondolatmenetembe, álljon itt ez a meghatározás: a jóga az emberi lényt alkotó öt burkot legyőzve, leigázva jut el az ember lényegét alkotó személyiséghez, az ember önazonosságát alkotó átmához, azaz egyesíti a jógit önvalójával.
3Védák: az időtlen Tudás (Véda) halláson, azaz intuitív fölfogáson alapuló, költők és látnokok általi leiratai, a hindu vallási-metafizikai hagyomány szent iratai, Kr. e. 1000 körül jegyezték le őket. Védánta: a Védák lezárását vagy következtetéseit képező advaita (nem dualista) filozófiai tanítás. Kiemelkedő alakja a Kr. u. VII. századi Sankara. Tanítása értelmében a világ illuzórikus, az egyetlen valóság a Brahma, amelyet a szat-csit-ánanda (lét, tudatosság, boldogság) hármassággal jellemeznek (Jones, Ryan (2007), Védánta szócikk, Pál (2011) 11. o. skk.).
4Metafizika: kapcsolatba lépni a fizikain, azaz a természetin túli, természetfölötti állapotokkal (Guénon (1998) 185. o.). Ez végbemehet filozófiai módon (fogalmi gondolkodás révén) vagy a test és az energia művelése (ászana és pránájáma) révén.
5A “Brahma” semleges nemű szó, az abszolút létet nevezik meg vele. Kötőjellel toldalékolom a szót, hogy megkülönböztethessem a “Brahmá” hímnemű alaktól (Guénon (1998) 117., 224. o). Ugyanakkor Stietencron szerint a “Brahman” a semlegesnemű alak (Küng, Stietencron (1999) 102. o.).
6Ab-solutum (latin) – eloldott, minden feltételtől mentes, feltétlen, tökéletes.
7Lényeg a szó mindkét jelentésében: szubsztancia és esszencia is. Szubsztancia abban az értelemben, hogy minden anyagi létezés alapjává válik, mikor személyes Istenként teremteni kezd, és esszencia abban az értelemben, hogy fogalmi meghatározását önmagában bírja, saját maga határozza meg magát szabadon bármire, illetve az abszolút Én határozza majd meg a létrejövendő dolgok mineműségét is.
8Purusa: a Rig Védában az idő létezése előtt is meglévő isteni lény, akit föláldoznak, hogy létrehozzák belőle a szellemi és az anyagi világot. A szánkja és a jóga filozófiájában a purusa az egyén önvalója. Eredetileg úgy gondolták.

Az átma négy állapotban, avagy formában jelenik meg az ember megnyilvánuló, azaz tapasztalható, korlátozott létezésében. Az önvalónak három finom anyagi formája (burka) van: 1. vidzsnánamaja kosa (az egyetemes megismerés általi megkülönböztetés burka) – itt működik az értelem (buddhi) és az öt finom elem (tanmátra) közötti kölcsönhatás; 2. manomaja kosa – az észlelési képesség (manasz) burka; 3. pránámája kosa (a prána, azaz az életerő, energia burka) – az ötféle energia (váju), valamint a cselekvés és az érzékelés képességeit foglalja magában. Az önvaló durva anyagi formája; 4. a konkrétan tapintható testi világ, azaz a bhúták (az öt durva elem) létszintje. Van az átmának mind e négy megnyilvánulási formáját megelőző ötödik formája; 5. az ánandamaja kosa (boldogságból készült burok), amelyben az abszolút Én saját lényének teljességét élvezi.

Az átma, avagy abszolút Én öt burkát a Védanta megfelelteti az ember által megtapasztalható három állapotnak.

I. A durva anyagi burok az ébrenléti állapotnak felel meg. Az ébrenléti állapot az abszolútumból való kibontakozás legalsó határa. Az ébrenléti állapot nem csak az egyes ember mikrokozmikus testére és ébrenléti működésmódjára vonatkozik, hanem a makrokozmikus emberére (Vaisvánara) is. Az abszolút Én ébrenléti állapotának hét megnyilvánulási formája van mind a mikro-, mind a makrokozmikus szinten: 1. felső ragyogó szférák (az érzékfeletti Fény visszatükröződése az állócsillagos szférában) – agy; 2. Nap, Hold – két szem; 3. tűz elem – száj; 4. éter elem (tér irányai) – fül; 5. levegő elem (légkör, prána) – tüdő; 6. az Ég és a Föld közötti közbenső terület (az érzékelhető formák kialakulásának területe) – gyomor; 7. Föld (a testi megnyilvánulás) – lábak.

II. A finom anyagi forma az álom állapotának felel meg. Ezt taidzsasza, azaz fénylő állapotnak is nevezik, ami a tűz elemre, vagyis a benső, fénylő energiára (prána) utal, amely a nádikban (az energia fénylő pályái) áramlik. A külső érzékek és működések befelé fordulnak és felszívódnak a manaszba (belső érzék, észlelés). Egyes források szerint 72 nádi van, mely számot a 360 fokos kör öttel (az öt finom elemmel, tanmátrával) történő osztásából kapunk. Ezt az összefüggést csak azért említem, hogy érzékelhetővé váljon, mennyire tág a finom anyagi szint. Az energia, a finom anyag szintjén egyszerre van szó az asztrológiáról és a prána irányításáról (pránájáma), mert mindkét eszköz visszaviszi a gyakorlót a forrásba, az abszolútba. A finom anyagi megnyilvánulás mitikus megnevezése a Hiranjagarbha, azaz Arany Embrió, aki a Világtojásban pihen. Ez a kép arra utal, hogy az energia tiszta, eredeti állapota (magzat a méhben) a forrása bármely formai, – legyen az durva vagy finom – anyagi megnyilvánulásnak.
III. Az boldogságból készült buroknak a mélyalvás állapota felel meg. Ezt prádzsnának nevezik (aki a feltételeken túl megismer), és azonos az átma összes lehetőségével. Ez egyén fölötti, sem finom, sem durva anyagi formákban meg nem jelenő szint. Olyan állapot ez, amelyben nincsenek különbségek, éppen ezért minden megnyilvánulás, azaz megkülönböztetés oka, ezért nevezik “ok testnek” is (kárana-saríra). A mélyalvás állapota az emberi tapasztalat szintjén megfelel a purusa és a prakriti (a tapasztaló Én és a tapasztalt objektivitás, “természet”), a megnyilvánulás két alapformája egységének, vagyis ennek az alapvető párnak az oka, forrása. Nem más a mélyalvás, mint az ember életében megnyilvánuló abszolút Én. Ahogy az álomtalan alvásban, úgy az abszolút Énben sem semmisülnek meg a megnyilvánulás tárgyai, hanem az abszolút Én összes lehetőségeként szemlélem magam a prádzsnában (a feltétlen tudásban és megismerésben).

Van egy negyedik “állapot”, amelyet turíjának hív a Védánta, ami azt jelenti, hogy “negyedik”. Ez az abszolút Én semmilyen állapotban meg nem nyilvánuló léte, aki mivel nem teszi önmagát tapasztalása tárgyává, ezért megismerhetetlen. A “negyedik” az előző három állapot egysége, összefoglalása, és rajtuk való túllépés is. Csak negatív kijelentések révén írható le, mert minden kijelentést ebből a korlátozott világból tesszük róla, ezért egyetlen kijelentés sem fejezheti ki önmagában az abszolút transzcendenciát.


hogy végtelen számú, egymástól különálló purusa van. Később a Védánta hatására a purusa azonosult az átmával, a végső és egyetlen abszolút Énnel (Jones, Ryan (2007) Purusa szócikk). Etimológiája: pura: város, puri-saja: “városban” (Guénon (1998) 43. o.). Egy másik etimológiai eredeztetés szerint: a vár ura. Pura: erőd, lakóhely, isa: úr (Iyengar (2009) 159. o.).

Az átmát legtisztábban az AUM képviseli. Ha furcsának hat, hogy egy szótagot, annak nyelvi egységeit (a betűket), és azok levegő megrezgetése által kiejtett hangjait a Védánta megfelelteti metafizikai gondolatoknak, illetve megnyilvánulási állapotoknak, akkor emlékeztetnék arra, hogy a zsidó-keresztény, illetve a görög-egyiptomi hermetikus hagyomány is ismeri a betűk, hangok ilyen jellegű mágikus jelentését és alkalmazását. Elég legyen csak utalnom a Logosz, azaz az Íge, a Szó erejére, mellyel Isten, illetve Ádám megteremti nem csak az egyes dolgok fogalmilag felfogható lényegét (esszenciáját), hanem maguknak a dolgoknak a szubsztanciáját is (azt az anyagot, amely hordozza a dolog lényegét, illetve tulajdonságait).

om mandala

Az AUM egyes betűi, és a kiejtésük által megrezgetett hang, illetve energia az abszolút Én egyes állapotait fejezik ki. Az “A” hang az ébrenlét állapotát képviseli. Az “A” hang és betű az alapvető vagy kezdő hang, a legkonkrétabban megnyilvánuló jelenség (a megjelenés szintjén legelőször megjelenő, de az abszolútum felől tekintve a legvégső állapot), amiből kibontakozik a többi hang. Az “U” hang az álomállapotot, az energia szintjét idézi meg, amely visszavisz az abszolút felé. Az “M” hang képviseli a mélyalvás állapotát. Az előző két állapot és hang eredménye, illetve lezárása az “M”. A kiejtett “OM” mantra egésze a megnyilvánuló világ teljességét jelképezi. Az “AUM” szótagon végzett meditáció különböző szintű megvalósításokat eredményez: “A”: a testi szintű egyéniség teljes kifejlesztése; “U”: az emberi egyéniség kiterjesztése testen kívüli állapotokba; “M”: az egyén fölötti állapotok elérése. Az “A” és az “U” hang a kiejtés során az “O”-ban egyesül, amely pedig az “M” folyékony hangjában meghosszabbodik, és a rezgetés során föloldódik mintegy jelképezve az álomtalan alvás végtelen mélységét. Az “A” és az “U” egybeolvadása egy másik hangba azt jelenti, hogy a durva anyagi szintnél alapvetőbb, ezért azt meghatározó a finom anyagi szint, illetve azt, hogy az energia szintjén egészen más minőségű tapasztalatok jelennek meg, amelyek az abszolútum megsejtése felé emelnek. A turíja, a negyedik, legfölsőbb állapot, az abszolút Én mint abszolút Én nem nyilvánul meg sehogy, így egyik hangban vagy azok egységében sem. A csönd a végső azonosság realizálása.

Felhasznált irodalom:
Guénon, René (1998): Az ember sorsa a Védánta szerint, Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó.
Iyengar, B. K. S. (1999): Jóga új megvilágításban, Saxum.
Iyengar, B. K. S. (2009): A jóga fája, Filosz, Budapest.
Jones, Constance A.; Ryan, James D. (2007): Encyclopedia of Hinduism, Facts On File, Infobase Publishing, New York.
Küng, Hans; von Stietencron, Heinrich (1999): Párbeszéd a hinduizmusról, Palatinus.
Pál Dániel (2011): A klasszikus Upanisadok, Filosz, Budapest.
Stockinger, Hermann E. (2004): Die hermetisch-esoterische Tradition, Georg Olms Verlag, Hildesheim-Zürich-New York.

Stockinger (2004) 87. o. skk.