Minden létező alkat az anyagból, ennek elsőleges és egyetemes formájából, az ákásából
bontakozik ki. Az első megjelenés, az anyag általános alapalkata: az atommagban a központi proton körül keringő elektronok örvénylése. Ebből az alapanyagból épül fel aztán minden elképzelhető alkat, a legfínomabbtól a legsűrűbbig, az értelmet és tudatot magábafoglaló elmétől a durvatest bármely atomjáig, a naprendszerektől a Föld minden anyagparányáig. Ahhoz, hogy az ákása kibontakozhassék és az alkati változatok végeláthatatlan sorát hozhassa létre, tudjuk, létesítő erőre volt szükség, mert az ákása magábanvéve még nem mozgás, csak passzív állag, amelyet az erő mozgathat, rezgésbe, áramlásba hozhat.

Mondottuk, hogy az ákását mozgásba hozó erő a létesítés forrásából, az ősokból, Brahmanból, a fogalom legmagasabb értelmében vett Istenből árad ki. S ez az erő betölt mindent, létesít mindent, az atommagban örvénylő erőtől a naprendszereket törvényszerű mozgásban tartó erőkig.
Az erő tényét a nyugati tudományosság is tudomásul veszi, hiszen nem is tehet másképen. Amikor azonban mi erőről, vagy erőkről beszélünk, csak valami elvont fogalmat értünk alatta és nem tudjuk valóban tudományos szabatossággal meghatározni, voltaképpen mi légyen az az erő. Volt tudományos felfogás, amely az erőt az anyag termékének tartotta, mint ahogy azt, amit szintén bizonytalan fogalomként szellemnek nevezünk, hasonlóképpen a testi szervezet, még pedig az agy produktumának tekintette. Ez a felfogás rendkívül kezdetleges és semmitsem magyaráz meg. Először is téves benyomáson alapul, mert ahhoz, hogy az anyag a működése révén erőt fejthessen ki, előbb mégis csak mozgásba kell jönnie, tehát az erő a mozgás előfeltétele gyanánt jelenik meg.
Az említett nyugati felfogásra itt is legjellemzőbb hasonlat, hogy a kocsit fogja a ló elé. Igaz, hogy ma már csak a régi iskola néhány megrögzött híve ragaszkodik a merőben materiális-mechanikus kvantitatív felfogáshoz, de még a haladó tudományos elmék sem tudnak világos fogalmat alkotni az erő mibenlétéről, legföljebb sejtik, hogy ez az anyagban hat ugyan, de nem az anyagból jön létre.

A hindu bölcselet e tekintetben is megelőzte gondolkozásunkat és olyan elmélettel szolgál, amely — mint az eddig tárgyaltak is — valóban rávilágít a jelenségek értelmére és a folyamatok gyökerére. Az ákását mozgásba hozó és áramlásban, örvénylésben tartó erő nem eredhet másból, mint a Létforrásból, az Első Mozdítóból. Mihelyt egyszer kiárad a forrásból, szervesen és elválaszthatatlanul kapcsolódik az ákása anyagával és ebben, ezen keresztül hat, áramlik, létesít, formál. Átalakul, szüntelenül ujabb és újabb örvénylésekbe árad át, anélkül, hogy valaha is megfogyatkozhatnék. Tudományosan is felfedeztük már régen, hogy az energia megmarad: átalakul számtalanszor, de összege mindig ugyanaz marad, nem vész el soha. Ezt az erőt a hindu bölcselet prána néven ismeri. A prána áradt ki a létforrásból, a prána tölt be mindent, a prána mozdít, mozgat, keringtet mindent az anyagvilágban. Prána a mindenséget életben tartó erő, prána a vonzás és taszítás, mely a naprendszereket, égitesteket egyensúlyban tartja szédítő pályáikon, prána az atommagban munkáló erő, prána az elmeközeg vibráló működésének mozgatója, prána sugárzik az értelem fényében, prána árad végig az idegpályákon az érzékelés és cselekvés folyamatában, prána alakítja a gondolatot. Minden, ami élet, nem egyéb, mint a prána áramlása az anyagi alkatban. Valóban a lét árama. Prána árad a fényben, a villámosságban, a hangban, mindenben, ami rezeg, vibrál, árad, sugárzik, hullámzik. Vagyis az egész mindenségben, hiszen ez nem más, mint az egyetemes anyag mozgása.

A fény és a villamosság a pránának rendkívül finom, mondhatni elsőleges megnyilvánulása az anyagban. Valószínű, hogy a kettő egy és ugyanaz, terjedésük sebessége is azonos. Csak a felfogóközegek alkata tesz különbséget köztük: formaváltozatok csupán, de lényegben nem térnek el egymástól. A gondolat árama, az idegekben végigsuhanó rezgés minden bizonnyal ugyanaz az erőhullámzás, mint a fény vagy a villamosság, csak a megjelenési formája, az alkalmazása más. Ki kételkednék ma még abban, hogy a gondolat valóban kisugárzó erő, amely sűrűanyagi közeg nélkül is messzire áraszthatja hatását? A Jóga azt tartja, hogy számunkra, értelmes lények számára a prána legközvetlenebb, legnyilvánvalóbb megjelenése a gondolat. S ezért a természetének legközvetlenebbül megfelelő működési terület az elmeközeg, a csitta.
Kétségtelen, hogy ez áll hozzánk legközelebb, ez a miénk, ebben élünk s ezen keresztül lépünk kapcsolatba a világgal. Itt találhatjuk hát leginkább kézügyben a pránát, hogy úgy mondjuk. Itt férkőzhetünk hozzá legjobban a lényegéhez. És ha magunkban felismertük, sőt tisztábajőve mivoltával és működésével, mintegy alávetjük értelmes ellenőrzésünknek, akkor tulajdonképpen magunkon kívül, az anyagvilágban is uralomra jutottunk a prána fölött. Hiszen nincs külön, független prána, amely csak bennünk munkálna, és másik, ettől független prána, vagy pránák, amelyek másokban, személyekben vagy dolgokban külön-külön örvénylenének.

A prána egy és oszthatatlan, s ezért, ha hozzáférkőzhetünk és értelmünk ellenőrzése alá keríthetjük önmagunkban, az elménkben, akkor megtaláltuk azt az archimedesi pontot, ahonnan a kívülünk hullámzó pránatengerre is kihathatunk. Ez a Jóga egyik alaptétele, de — mint többi megismerése — nem elméleti feltevés, hanem gyakorlati valóság, amelyről olyan emberek tettek tanúságot a Jóga-tanban, akik közvetlenül, a valóságban jutottak el a prána ellenőrzéséhez.
A prána szakadatlanul örvénylik, árad, ömlik, egyik formából a másikba, alkatból-alkatba; körforgás ez, akárcsak a sűrűanyag körforgása, s voltaképpen ennek az utóbbinak finomabb előképe. Ahogyan sűrűtestünkben végbemegy az anyagcsere a durvább síkon, ugyanúgy — de még sokkal áthatóban és finomabban — megy végbe szellemtestünkben is. Az életáram a prána, s ebbe az éltető áramkörbe vagyunk bekapcsolva. A sűrűanyagban a szerves lényekre nézve a prána legfinomabb, mondhatni elsőleges hordozója vagy burka a levegő. A levegő körülbelül úgy viszonylik a pránához, mint a sűrűtest a finomtesthez. Közeg, amelyben a prána belénk áramlik. Valószínűleg az oxigén a prána közvetlen hordozója, de az anyagcserében a levegő összetett formája alkalmas arra, hogy a folyamatot szolgálja.
A határtalan, mindent betöltő prána áramkörébe tehát a lélekzésen keresztül kapcsolódunk be.

A tapasztalat is igazolja, hogy ez a finom anyagcserénk mindennél fontosabb és nélkülözhetetlenebb. A durvább anyagcsere körforgásában a táplálékfelvétel adja a sűrűtest éltető anyagát, de ezt hosszabb időn át nélkülözni tudjuk; hetekig, sőt hónapokig élhetünk táplálék nélkül. Ezt ma már minden haladott orvos is tudja, ellentétben a régi felfogással, amikor az emberek azt hitték, hogy néhány napi táplálék megvonástól már „éhenhalnak”. A szervezet csak lassan gyöngül le és tetemesen hosszú idő kell ahhoz, hogy táplálék híján tényleg meghaljon. De a lélegzést, a levegőfelvételt, vagyis a pránaáramot csak nagyon rövid ideig nélkülözhetjük: általában alig egy-két percig és csak különleges edzéssel érhetjük el, hogy három-négy-öt percig kibírjuk levegőfelvétel nélkül. Ennél tovább semmiesetre sem, de legalább is nem anélkül, hogy eszméletünket el ne veszítsük. A lélekzés eszerint olyan elsőleges életfeltételünk, amelynél fontosabbat nem ismerünk fizikai életfolyamatunkban.
Mondottuk, hogy a levegő csupán teste, burka, hordozója az igazi életerőáramnak, a pránának. Igazság szerint a prána éltet bennünket, amikor a levegővel belénk jut. A fizikai-vegyi folyamat mögött, amelyet a lélekzés, a levegő oxigénjének a vérben való felhasználása s a vérből felvett elhasznált gázanyag kiküszöbölése jelent, másik, finomabb folyamat megy végbe. A sűrűtestbe a tüdőn, hajszálerein és véren keresztül beáramló éltető elem, a fizikai-vegyi folyamaton túl, a pránát vezeti be a fínomtestbe, a szellembe. A prána finomabb vibrációval árad végig a szellemtestben és eljut mindenhová. Ez az igazi éltető áram, ez kapcsol bennünket közvetlenül a lét nagy áramkörébe.
De figyeljük csak meg, milyen szaggatottan, milyen egyenetlenül, milyen hiányosan kapcsolódunk a nagy áramkörbe a lélekzésen át! A prána és a pránában való részesülés szervesen kapcsolódik a föntebb megismert elemekkel: az anyag három sajátosságával és az elmeállapotokkal.
Ezek mivolta befolyásolja a pránafelvételt, ez az utóbbi pedig visszahat amazokra; nem függetlenek egymástól. A hánytvetett, rendezetlen elmeállapotban a radzsasz ellenőrizetlenül dominál, a működések zűrzavarosak, s ennek megfelelően a lélekzés is rendetlen, kapkodó lesz; a prána sem áradhat szét egyenletesen a fínomtestben. Ez csak egyetlen példa, de a prána áramkörébe való bekapcsolódás is annyiféleképpen módosulhat, ahány változat képzelhető a gunák keveredésében és az elme állapotainak fokozataiban. S ha megértettük a föntebb mondottakat, azt, hogy viszont a gunák keveredése és az elmeállapotok nem függetlenek a karmától, akkor természetesnek fogjuk találni, hogy a pránában való részesülés mikéntje is összefügg a karmával. Ismét rábukkanunk a nagy, egységes rendre!
Egyéni alkattól, fejlettségi fokozattól függ, hogy a prána létáramkörébe hogyan tudunk bekapcsolódni. S ennek folytán az is, hogy miképpen lélekzünk. De ez nem megváltozhatatlan, előre elrendelt determináció, mint ahogy elménk állapotait, a gunák keveredési arányát, sőt magát a karmát is megváltoztathatjuk, kisebb-nagyobb mértékben módosíthatjuk. S itt lép előtérbe a szellemi-értelmi fejlettség és az akarat szerepe.

Minden összefügg mindennel, s akiben a megismerés már megsejtette a lényeges alkotóelemek összefüggésének törvényét, az tudatosan hozzáláthat önmaga belső átformálásához.
Itt pedig elsőrendű, közvetlenül felhasználható segédeszközre talál a pránafelvétel hordozójában, a lélekzésben. íme, ez a Jóga lélekzetgyakorlatainak alapja. De ha helyesen fogtuk fel az eddigieket, akkor meg kell értenünk, hogy a lélekzés szabályozása egymagában nem lehet elegendő! Ennek is igen szembeszökő eredményei mutatkozhatnak, de az eredmények nem emelkedhetnek túl a testi hatásokon, vagy csak öntudatlanul, mechanikusan, — de mindenesetre csökkent mértékben — terjedhetnek túl a merőben fizikai folyamatokra gyakorolt hatáson. Az igazi, valóban a Jóga értelmében végzett lélekzőgyakorlatoknak együtt kell járniuk az elmeállapotok tudatos megváltoztatását célzó szellemi-értelmi törekvéssel, ez pedig elválaszthatatlan attól a tudatos igyekezettől, hogy karmánkat is előnyösen befolyásoljuk. Ha mégoly kezdetleges, szerény fokon visszük is végbe mindezt, kétségtelenül sokkal nagyobb és maradandóbb hatása lesz, úgy testi-fizikai jólétünkre, mint szellemi kibontakozásunkra. Ezt nagyon lelkiismeretesen meg keltene gondolniuk azoknak a haladószellemű orvosoknak, akik ma már a gyógyításban is alkalmazzák a
Jóga-rendszertől ellesett lélekzőgyakorlatokat. Ismételjük: ha a jelenségek mélyebb gyökerére rávilágító tényeket figyelmen kívül hagyják és csupán mechanikus-fizikai értelemben alkalmazzák a jógagyakorlatokat, akkor egyrészt eleve lemondanak a legnagyobb gyógyítótényezőkről, másrészt pedig azzal, hogy tudva-nemtudva csak a testi hatásokra irányítják betegeik figyelmét, esetleg olyan erőket szabadítanak fel bennük, amelyek kisiklanak az ellenőrzés alól és még károkat is okozhatnak.
Ez egyben megokolja a Jóga-tannak azt az elvét is, hogy a Jóga gyakorlatait nem ajánlatos vezető, avatott irányító nélkül elkezdeni vagy folytatni Aki ilyen gyakorlatokkal foglalkozik, az —akár tudja, akár nem — mágiát űz. Mágia alatt persze nem valami bűvészkedő varázslatot értünk, hanem a lényegükben kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert természeti erők felhasználását. A nyugati ember különösképpen nem ismeri azokat a természeti erőket, amelyekről eddig beszéltünk. Tud róluk, tapasztalja is legtöbbjüket, de elméletei és gondolkozásmódja folytán többnyire tévesen magyarázza, nincsen tisztában igazi mivoltukkal, s ezért hibásan is használja fel őket. Még a tudományos ismeretek és felfedezések terén is így van.

Az anyag, amelyről a modern ember azt hitte, hogy legyőzte és uralkodik fölötte, kisiklik hatalmunk és ellenőrzésünk alól, s a felszabadított erők féktelenül, öncélúan, zűrzavarosan tobzódnak, olyan hatásokat és visszahatásokat idézve fel, amelyekkel szemben a „tudós ember” tanácstalanul áll, sőt áldozatul esik, akárcsak Goethe bűvészinasa. Napjainkban számtalan példát látunk erre a tényre. Találmányaink és felfedezéseink immár uralkodnak életünkön, nem mi uralkodunk fölöttük. Anélkül, hogy korlátot szabhatnánk hatásaiknak, mennek a maguk útján és visszahullnak létbehívóikra. A Jóga gyakorlatai is ilyen, sőt még titokzatosabb erőket szabadítanak fel, s ha az ember nem tud tájékozódni, akkor elveszti fölöttük az ellenőrzését, a féktelen erők kényük-kedvükre érvényesülnek, s a meggondolatlan ember összeroskad alattuk. Olyan óvatosan kell közelednünk a Jóga gyakorlataihoz, mint a magasfeszültségű vezetékhez. Aki tisztában van a villamosság hatásával és a vezetékek természetével, az veszélytelenül felvértezve bánhat már vele. A Jóga útján felszabadító erők természetével és hatásaival is nagyon tisztában kell lennünk, ha nem akarjuk, hogy baj érjen bennünket.
Az indiai felfogás szerint a Jógára megérett ember megtalálja a maga mesterét, vezetőjét, a guru-t. Elég ha az őszinte, tiszta vágy él benne és erejéhez mérten előkészül a Jógára; ha karmája megfelelő, akkor találkozni fog a mesterével. Keresnie sem kell, mert a hindu hagyomány szerint nem a tanítvány akad rá a mesterre, hanem a mester találja meg a tanítványt; fejlett, tisztánlátó szelleme tévedhetetlenül megmutatja neki, ki alkalmas és ki nem.

Indiában nekem is tudomásomra jutott olyan eset, amikor a Jóga önjelöltje mindenáron ki akarta erőszakolni, hogy egy jógi a tanítványává fogadja; a mester azonban erre nem volt hajlandó, mert rámutatott, hogy az illető még nem érett meg a Jógára, s ez csak kárára válnék. De ennek már rögeszméjévé vált a dolog és azzal fenyegetődzött, hogy öngyilkos lesz, ha a mester nem vállalja a tanítását: a jógit teszi felelőssé haláláért. Erre a jógi kijelentette, hogy nyilván karmája hajszolja az illetőt erre az erőszakolt útra, ha tehát mindenáron akarja, ő elvállalja tanítványául, de minden felelősséget elhárít magáról, hiszen előre figyelmeztette. Az lett a vége, hogy a Jóga fanatikusa rövidesen megőrült és önkezével vetett véget életének.
Ez egyúttal arra is rámutat, hogy a fanatikus, rög-eszmés ember nem alkalmas a Jógára. Gyakran találkozunk különcökkel, többé-kevésbé kizökkent elméjű emberekkel, némelyikben ugyan él a felsőbbrendű dolgoknak valamelyes sejtése, de mindez zűrzavarosán összekeveredik fejében, s beteges hiúsággal túlbecsüli magát; azt hiszi, hogy kivételes, elhívatott ember, eszelős különcködésében pedig olyasmit lát, ami szerinte messze az átlag fölé emeli. Ismertem ilyeneket, olyat is köztük, aki fennen kérkedett azzal, hogy ő kész jógi; fantasztikus ruhákban járt, prófétás hajat és szakállt eresztett, s határtalanul el volt telve képességeivel-Amikor aztán beszélgetni kezdtem vele, azonnal kiderült, hogy a Jóga tanát, rendszerének mesterien felépített lépcsőzetét egyáltalán nem ismeri, csak amolyan „népszerű” könyvecskékből szedte össze zavaros képzeteit a Jógáról, a többit pedig a maga fegyelmezetlen és beteges képzelete adta hozzá. — A Jóga igazi jelöltje nem ilyen ember. Nem lehet furcsa félbolond. Hiszen láttuk, hogy előbb a karina-jógának, a helyes cselekvésnek útját kellett járnia, ez pedig tiszta főt, kiegyensúlyozott értelmi és erkölcsi ítélőképességet követel. Tisztában kell lennie az élet értékeivel, bölcs mérséklettel kell szabályoznia magatartását. Minderről alább részletesebben fogunk szólani, itt egyelőre elég, ha rámutatunk, hogy a Jóga minden tekintetben egész embert kíván.

Visszatérve a lélekzéshez, ismételjük, hogy ennek igazi lényege, belső tartalma a prána áramkörébe való bekapcsolódás. Ha a kapcsolódás elégtelen, zavaros, akkor az áramszolgáltatás is egyenetlen lesz; a prána akadozva, hiányosan árasztja el a fínomtestet s ezen át a sűrűtestet: rövidzárlatok keletkeznek, sőt lehetséges, hogy a szervezet egyes részei alig kapják meg az éltető áram szükséges mennyiségét. Ennek aztán hibák, zökkenők a következményei, a szervezet zavarosan, nem kielégítő módon működik, bajok, betegségek állnak elő. A szellemtest és a sűrűtest szervesen összefügg. Mondottuk, hogy a fizikai test hibáinak, betegségeinek és kóros elváltozásainak eredendő oka, előképe a szellemben keresendő. A gyógyulásnak, a kiegyensúlyozásnak is elsősorban belülről kell tehát megindulnia. A prána áramkörébe jobban, hibátlanabbul kell bekapcsolódni. A pránát közvetítő lélekzésnek is nagy módosulásokon kell átmennie.
A lélekzés mikéntje nem mellékes dolog. A legtöbb ember egyszerűen nem tud lélekzeni. Ez furcsán hangzik, de tökéletesen igaz. Rendetlenül kapkodva lélekzik; többnyire nem tölti meg egészen a tüdejét és sohasem üríti ki teljesen, úgyhogy az oxigénpótlás és a széndioxid kiküszöbölése sem megy végbe kifogástalanul. Ennek következményei mutatkoznak a fizikai szervezetben is, hiszen a vér nem tisztul meg eléggé, hogy felfrissülve áradjon szét a testben. Elképzelhetjük, hogy a rendellenesség még általánosabb és még lényegesebb módon mutatkozik meg a finomtestben, a hiányos, akadozó pránaáram miatt. Szervezetünk, tudatunktól függetlenül, időnként igyekszik segíteni a zavaron, a levegő- és prána-ellátás hiányán: mélyen sóhajtunk, amikor valami külső vagy belső hatás folytán fennakadás állt be a levegő- és pránaszolgáltatásban. De ez csak részben és ideiglenesen állítja helyre a viszonylagos egyensúlyt. A kifogástalan levegőellátáshoz és hiánytalan pránafelvételhez több kell: tudatos, ellenőrzött, célravezető lélekzés.
Ez még csak az első fok; de ha egyszer elsajátítottuk, a Jóga-tan értelmében további fokozatok nyílnak meg előttünk.

Lépésről lépésre odáig fejleszthetjük a lélekzést, hogy kisebb-nagyobb mértékben befolyásunk alá vethetjük a pránát. S ezzel hihetetlen lehetőségek tárulnak fel előttünk. Nemcsak hiánytalanul részesíthetjük szellemi-testi alkatunkat az éltető pránaáramban, hanem ezt tudatos akaratunkkal irányíthatjuk is, olyan célra, olyan feladatra fordíthatjuk, amilyenre akarjuk. A legfelsőbb fokon pedig a belső pránán való uralom egyértelművé válik az egyetemes pránán való uralommal: olyan erők ébrednek a szellemben, amelyek valóban hegyeket mozdíthatnak meg. Az irányított pránaáram kiárad belőlünk és valóságos erőhatásokként tevékenyen belenyúlhat olyan folyamatokba, amelyek az úgynevezett normális állapotban elérhetetlen számunkra.
Mindez törvényszerűen megy végbe, mert belső alkatunkban megvan a prána áramkeringésének szabályosan kiépített útja, vezetéke, hálózata. Ezzel kell a következőkben közelebbről megismerkednünk.

Dr.Baktay Ervin

A diadalmas jóga

Szukits könyvkiadó